Csökkennek a vállalkozások közterhei
A 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a 25-54 éves kor közötti, képzettséget nem igénylő munkát végzők után fizetendő munkáltatói járulékot a felére csökkentik. Az intézkedés körülbelül negyedmillió ember foglalkoztatást könnyíti meg – jelentette be a miniszterelnök.
A tartósan munkanélküliek alkalmazását segítendő a kormány javasolja, hogy esetükben az első két évben a munkáltatónak ne kelljen fizetniük dolgozóik után, a harmadik évben pedig a tervek szerint a jelenlegi fele lehet a munkáltatói teher.
Ehhez hasonlóan a gyesről és a gyedről visszatérők után az elhelyezkedést követő első két évben sem kell majd járulékot fizetni a munkáltatóknak, harmadik évben pedig csak a jelenlegi felét. A többféle kedvezményre jogosultak a számukra legkedvezőbbet vehetik igénybe.
Az öt említett munkavállalói csoport esetében a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást százezer forintos bruttó bérig csökkentik.
Tételes adózás a mikrovállalkozásoknak
A 6 millió forint alatti árbevételű mikrovállalkozásoknak - egyéni vállalkozóknak, betéti és közkereseti társaságoknak - az adófizetés rendkívül egyszerű, választható formáját kínálják majd: aki ezt választja, annak egyetlen adót kell fizetnie, főállású kisadózó esetében havi 50 ezer forintot, mellékállásban 25 ezer forintot. A kisadó kiváltja a társasági adót, a személyi jövedelemadót, a járulékokat és a szociális hozzájárulási adót – jelentette be a miniszterelnök.
Akik ezt a lehetőséget választják, azok nem nyújtanak be számviteli beszámolót sem, csak bevételi és kiadási számláikat tartják nyilván. A kormányfő szerint ez az adózás azoknak lesz kedvező, akik szolgáltatást nyújtanak, vagyis akik számláit más adóalanyok költségként már nem számolják el.
Kisvállalati adó
Tovább növelné a kormány a kisvállalatok súlyát a munkaerőpiacon, ezért a legfeljebb 25 embert alkalmazó cégeknek a foglalkoztatást serkentő, választható adózási módot vezetnek be, a kisvállalatok adóját..
Ez a válaszható adónem kiváltja a vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket, így a társasági adót, egyéni vállalkozók esetében a nyereség utáni személyi jövedelemadót, a szakképzési hozzájárulást, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulást és a szociális hozzájárulási adót. Az új adó alapja a kisvállalat nyereségének és az általa foglalkoztatottak bérköltségének összege lesz, mértéke pedig 16 százalék.
A kormány szerint 300 ezer kisvállalat terhei csökkennek, amelyek több mint 800 ezer embert foglalkoztatnak.
Régen várt áfa-intézkedés, árfolyam-veszteség, házipénztár
Pénzforgalmi szemléletű általános forgalmi adózást vezetnek be, azaz az 500 ezer euró árbevétel alatti vállalkozások csak akkor lesznek kötelesek befizetni az áfát, ha nekik azt már kifizették.
A számviteli szabályok könnyítésével segítenek a devizaárfolyam-veszteségek miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokon. Olyan jogszabály-módosításra van szükség, amely szerint a cégeknek tőkehelyzetük megítélésénél nem kell beszámítaniuk a devizaárfolyamok változásából származó veszteségüket, így azoknak, amelyek csak a kedvezőtlen árfolyammozgások miatt szenvedtek el átmeneti tőkevesztést, nem kell azonnal visszapótolniuk elvesztett tőkéjüket – jelentette be a miniszterelnök.
Radikálisan egyszerűsítik a házipénztárakra vonatkozó adminisztrációt. A miniszterelnök emlékeztetett: a kormány tavaly jelentősen megemelte a házipénztári készpénz-záróállomány megengedett legmagasabb mértékét, de a szabályozás még így is jelentős adminisztrációt követel meg a vállalkozásoktól, ezért úgy gondolják, hogy a korlátozásokat meg kell szüntetni.
(forrás: MTI)

Van tapasztalatod az ügyben? Oszd meg a többiekkel is!