Leaderboard

Hirdetés
Hirdetés

Megszűnhet a katasztrófavédelmi hozzájárulás

2012-06-01 12.05 Atecéged.hu

Kormánypárti politikusok – köztük Rogán Antal megválasztott fideszes frakcióvezető – azt javasolják, hogy már az idei évre se kelljen katasztrófavédelmi hozzájárulást fizetni az érintett cégeknek. Indokolásuk szerint a tavaly ősszel elfogadott törvény értelmezhetetlen és káros.

A katasztrófavédelmi törvény tavaly őszi módosításakor határozott az Országgyűlés arról, hogy 2012-től katasztrófavédelmi hozzájárulást kell fizetnie a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemet működtetőknek és a veszélyes áruk tárolását, gyártását, feldolgozását végző gazdálkodó szervezetnek - idézte fel a Ház elé terjesztett törvénymódosító javaslatának indokolásában a fideszes Balla György, Koszorús László, Rogán Antal és Kupcsok Lajos, valamint a KDNP-s Aradszki András.

Emlékeztetnek: a hozzájárulást a veszélyes tevékenységből származó árbevétel után kell fizetni, ha azonban ez nem mutatható ki, akkor az adó alapja a hozzájárulást fizető társaság teljes tevékenységének nettó árbevétele. A hozzájárulás mértéke az adóalap 0,1 százaléka.

A kormánypárti politikusok azonban úgy vélik, hogy az érintett vállalkozásoknak - "nem utolsósorban a fizetési kötelezettséget megállapító norma jogbizonytalanságot okozó szövege miatt" - jelentős nehézséget okoz, sok esetben pedig teljesen lehetetlen annak meghatározása, hogy a teljes árbevételük mekkora részét adja a katasztrófavédelmi hozzájárulás alapjának minősülő veszélyes tevékenységből származó árbevétel. Így rákényszerülnek arra, hogy teljes árbevételük után fizessék a hozzájárulást.

"Ezért a hozzájárulás a jogalkotó eredeti szándékával ellentétes", és jelentős többletköltséget okoz - írják a képviselők, akik ezzel indokolják javaslatukat, vagyis hogy a katasztrófavédelmi hozzájárulásra vonatkozó összes törvényi rendelkezést helyezze hatályon kívül a parlament, és azt már erre az évre se kelljen megfizetni.

(forrás: MTI)

Kommentek feletti banner

Hirdetés

Van tapasztalatod az ügyben? Oszd meg a többiekkel is!

  • Nincs engedélyezett HTML jelölő
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

Az űrlap beküldése a Mollom adatvédelmi irányelveinek elfogadását jelenti.