Leaderboard

Teendők a különadóval AB döntés és törvénymódosítás után

2011-05-16 18.11 Atecéged.hu

Annak, aki már benyújtotta a 2005-2009. adóévekre vonatkozó különadó bevallását és megfizette a különadót, nem kell önellenőrzést benyújtania, mivel az adóhatóság a 2011. május 14-ét követő 30 napon belül visszatéríti az említett időszakra bevallott és megfizetett különadót - tájékoztat a NAV.

Az Alkotmánybíróság 2011. május 6-án hozott határozatában – az emberi méltóság sérelmére való hivatkozással – a hatálybalépésére, 2010. december 30-ára visszaható hatállyal megsemmisítette az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvénynek  – a 98 százalékos különadóra vonatkozó – azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

Ezután az Országgyűlés 2011. május 9-i ülésnapján elfogadta a fenti törvény módosításáról szóló 2011. évi XLVI. törvényt, amely megváltoztatta a különadóval kapcsolatos eddigi szabályozást. A módosítás május 14-én lépett hatályba.

A törvénymódosítás értelmében a különadóra vonatkozó rendelkezéseket a 2010. január 1-jén vagy azt követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy azokat a magánszemélyeket, akik 2005., 2006., 2007., 2008., illetve 2009. adóévben kaptak a korábbi szabályozásnak megfelelően különadó-köteles juttatásokat, a hivatkozott törvénymódosítás alapján nem terheli különadó bevallási és fizetési kötelezettség.

Amennyiben a végkielégítést 2009-ben fizették ki, de a megosztás miatt azt legfeljebb csak részben vallotta be az érintett a 2009-es évre, az átvitt rész tekintetében ugyancsak nem keletkezik különadó bevallási és fizetési kötelezettsége.

Tehát a rendelkezések alapján azokat a magánszemélyeket továbbra is érinti a különadó bevallási és fizetési kötelezettség, akik 2010. január 1-jén vagy azt követően szereztek különadó-köteles jövedelmeket. Az adóhatóság már aktualizálta a különadóra vonatkozó 1053K jelzésű bevallást, amelyet ki is helyezett a honlapjára. A bevallását elkészítheti a volt munkáltatójától a kérésére kapott különadó-köteles bevételről szóló igazolás vagy – a különadóra vonatkozó rendelkezések ismeretében – a munkavégzésre irányuló jogviszonyának a megszűnésekor kapott igazolás adattartalma alapján. A további tudnivalók a bevallási nyomtatványhoz készült kitöltési útmutatóban megtalálhatók.

forrás: NAV

Kommentek feletti banner

Hirdetés

Van tapasztalatod az ügyben? Oszd meg a többiekkel is!

  • Nincs engedélyezett HTML jelölő
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

Az űrlap beküldése a Mollom adatvédelmi irányelveinek elfogadását jelenti.