Leaderboard

Még nincs a válság előtti szinten az ipar termelése

2012-02-07 13.31 Atecéged.hu

Címkék:

Tavaly decemberben 2,1 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene éves összevetésben; munkanaphatástól megtisztítva a bővülés 6,7 százalékos volt - közölte előzetes számként a Központi Statisztikai Hivatal. Novemberhez képest a termelés 7,4 százalékkal esett vissza.

A 2009-es 17,8 százalékos visszaesés után 2010-es 10,6 százalékkal, tavaly pedig 5,4 százalékkal nőtt az ipar termelése, vagyis az még tavaly év végén is alacsonyabb volt a 2008-as kibocsátásnál.

Immár harmadik éve megfigyelhető, hogy decemberben jelentősen visszaesik a szezonálisan és munkanappal kiigazított termelés az előző hónaphoz képest, ami felveti annak a kérdését, hogy a termelők megváltoztatták termelési szokásaikat – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A decemberi jelentős visszaesést hasonló mértékű növekedés kíséri januárban, így az év első két hónapjában 0-1 százalék  körüli növekedésre számítunk. A márciusban elinduló termelés a kecskeméti Mercedes üzemben, illetve a javuló német gazdasági kilátások hatására újra gyorsulhat az ipari termelés növekedési üteme – fogalmazott a közgazdász.

A Takarékbank az év egészére 5,5-6 százalékos bővülést vár, míg az Erste 3,5 százalékos növekedésre számít.

(Forrás: MTI)
 

Kommentek feletti banner

Hirdetés

Van tapasztalatod az ügyben? Oszd meg a többiekkel is!

  • Nincs engedélyezett HTML jelölő
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

Az űrlap beküldése a Mollom adatvédelmi irányelveinek elfogadását jelenti.