Leaderboard

Hirdetés

költségvetés

Injekcióra készül Matolcsy

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

A költségvetésben tervezett 1,5 százalékos GDP-bővülés biztonságosnak tekinthető, a magyar gazdaság teljesítményét ugyanakkor "nagyon sok területen további injekciókkal kell erősíteni ahhoz, hogy...

Matolcsy benyújtotta a jövő évi költségvetést

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

A kormány pénteken benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek. Ebben 2,5 százalékos hiánnyal számolnak 1,5 százalékos növekedés és 4,2 százalékos infláció mellett. Ez mintegy ezermilliárdos egyenlegjavulást jelent. A kiadásokat ehhez 303 milliárddal kell csökkenteni, az idén felállított stabilitási tartalék további 250 milliárdot jelent, ezen felül pedig 450 milliárd forint többletbevétellel számolnak az adóemelésből.

Varga: készülünk vészforgatókönyvvel

Megjelent a Cégműködtetés rovatban

Derűlátó forgatókönyv alapján készül a 2012-es költségvetés – mondta Varga Mihály. Készülnek olyan forgatókönyvek is, amelyek alapján a kabinet megváltozott helyzetekre is reagálhat – mondta a közgazdász vándorgyűlésen a miniszterelnökségi államtitkár.

Emelkedik a regisztrációs adó is

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

Az [origo] birtokába került jövő évi költségvetési tervezetből kiderül, hogy a kormány a korábban bejelentett lépéseken túl is tervez további adóemeléseket. Ez történik a regisztrációs adónál, a gépjármű-átírás utáni illetékfizetésnél és az üzleti ajándéknál is.

Lefojtja a cégeket a büdzsé

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

Szigorúbbá válik a veszteségelhatárolás, ami a cégek legnagyobb adóalap-csökkentő tényezője – véli a BDO Magyarország. Az áfaemelés csökkenti a hazai keresletet, bár ezen segíthet a tervezett minimálbér-emelés.

A 2012. évi Országvédelmi Költségvetés 13 pontja

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón ismertette a 2012-es költségvetés főbb pontjait. Az Atecéged.hu 13 pontba szedte a legfontosabb ismertté vált tételt.

Részben adóemeléssel tömik be a lyukat

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

Drágulnak a szeszes italok, a dohánytermékek és a gázolaj, valamint jelentősen több áfabevételre számít a kormány a szigorúbb adóbeszedés nyomán. A kabinet saját magán is spórol, hogy be tudja tömni a büdzsén keletkezett 100 milliárdos lyukat. 3 helyett 2 százalékos növekedésre számítanak.

Öt év alatt ezermilliárdnyi társasági adótól esett el a büdzsé

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

Az uniós jogszabály-harmonizáció miatt öt év alatt ezermilliárd forinttal rövidült meg a magyar költségvetés csak a társasági adó terén - írja a Világgazdaság.hu a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének tegnapi konferenciáján elhangzottakra hivatkozva. 

Így változna az adórendszer Magyarországon

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

A munkát terhelő adók mérséklésével és a zöld adók emelésével a teljes adóterhet át lehet strukturálni, egy a munkát jobban ösztönző szerkezet irányába - állapítja meg a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzése, amely szerint a tőkeadók súlya is alacsony a költségvetési bevételekben-tájékoztat a Napi Gazdaság.

Elfogadták a jövő évi költségvetést

Megjelent az Adó- és pénzügyek rovatban

Jövőre a költségvetés hiánya a GDP 2,94 százaléka, 687 milliárd forint lesz. Az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott költségvetési törvény rögzíti azt is: jelenlegi formájában megszűnik a Költségvetési Tanács, helyett új, háromtagú testület jön létre, új jogosítványokkal, titkárság nélkül.